A tengeri hatalom története - ein Angebot gefunden
Bester Preis: € 5,79 (vom 02.10.2018)Aus dem Archiv:
1
A tengeri hatalom története (1870)
NW
ISBN: 9789632981338 bzw. 9632981332, Sprache unbekannt, Kráter Kiadó, neu.
Lieferung aus: Ungarn, plusz postaköltség.
Az ókor hajnalától a modern ipari forradalomig, több mint 4500 éven át szinte minden ország, korszak vagy civilizáció mezőgazdasági jellegű: a termelés zömét az állattenyésztés és földművelés adja, a társadalom legnagyobb része a földből él. Ugyanakkor kb. Kr.e. 1800 után megjelent egy új ország-típus is. Olyan államok, melyek nem a földből vagy a legelőkből, hanem a tengerből éltek. Ezek a rendre kis területű és népességű államok - melyeket a kötetben tengergazdaságnak, tengeri hatalomnak, illetve kikötő típusú államnak nevez a szerző - jólétüket a tengeri kereskedelemre alapozták. Emellett jelentős szerepet játszott életükben a tengeri sólepárlás, a halászat, valamint a tengeri hadviselés, illetve gyakran a kalózkodás. A kikötő típusú állam első esete talán Kréta, mely a Kr.e. II. évezred középső harmadában élte virágkorát. Bizonyosan ennek a modellnek a klasszikus megtestesítője Fönícia. A görög világban sok ilyen állam volt. Közülük az archaikus korból Samos, a klasszikus korból Athén, a hellenisztikus korból Rhodos szerepét hangsúlyozza a szerző. A tengeri hatalom többékevésbé tipikus megtestesítője Karthago. A középkorban a Hanza szövetségben vezető szerepet játszó Lübeck és a levantei Velence példáján ismerhető fel a kikötő típusú állam továbbélése, de a könyv történész szerzője sok utalást tesz Genova, több Hanza város és Portugália szerepére is. A kötet primer források (Hérodotos, Polybios, Thukydidés, Appiános, Livius stb.) valamint magyar és külföldi szakirodalom feldolgozásán alapul. Az ismeretterjesztő jelleg mutatkozik meg a könyv olvasmányos stílusában, illetve a mítoszok beépítésében. Hasonló jellegű munka Magyarországon még nem jelent meg. Ujlaky István jelen munkája a korábbi Nemzettankönyv című kötete után Közép-Európánál távolabbra veti tekintetét, s ebben az európai geopolitikai térben is bizonyítja elmélyült ismereteit, történetírói képességét és pontos tájékozottságát. Könyv - Ismeretterjesztő - Társadalomtudomány.

Daten vom 02.10.2018 08:44h
ISBN (andere Schreibweisen): 963-298-133-2, 978-963-298-133-8

Zuerst gefunden: 02.10.2018 08:44:46
Zuletzt gefunden: 02.10.2018 08:44:46
Kleinster Preis: € 5,79 (vom 02.10.2018 08:44:46)
Höchster Preis: € 5,79 (vom 02.10.2018 08:44:46)
Fundstellen insgesamt: 1

Momentan keine Suchergebnisse - vielleicht bald lieferbar
Ihre Suche nach ist bei mehr als 100 angebundenen Webshops momentan nicht lieferbar. Wir finden dieses Buch aber trotzdem innerhalb weniger Wochen.
Sie Suchen nach diesem Buch:
Ujlaky István: A tengeri hatalom története
ISBN: 9789632981338
Speichern Sie diese Suche kostenlos in ab, dann werden Sie automatisch benachrichtigt, sobald dieses Buch verfügbar ist. Meistens finden wir dieses Buch innerhalb weniger Wochen und verständigen Sie dann per E-Mail. Sie können dann frei entscheiden, ob Sie das Buch kaufen wollen oder nicht.
Unsere Suchtipps für Ihre Suche:
- Alle Bücher des Autors.: Suche nach "Autor: ujlaky istván" liefert mehr Ergebnisse
- Suchen nach Suchbegriffen wie Autor oder Titel des Buches sind erfolgreicher als solche nach der ISBN.: Suche nach "tengeri hatalom története ujlaky istván" liefert mehr Ergebnisse
Sie haben jetzt folgende Möglichkeiten:
- Speichern Sie diese Seite in Ihren Lesezeichen oder Favoriten ab, dann können Sie jederzeit die Suche erneut ausführen.
- Das Buch ist tatsächlich derzeit vergriffen bzw. nicht lieferbar. Es ist z.B. eine Rarität. Möglicherweise ist es aber in einiger Zeit lieferbar. Speichern Sie dazu diese Suche kostenlos ab oder lassen Sie sich kostenlos auf dieses Gerät benachrichten und Sie werden automatisch per E-Mail oder Nachricht informiert, sobald dieses Buch wieder lieferbar wird. Wir sind zuversichtlich, dass wir jedes Buch auf diese Weise innerhalb relativ kurzer Zeit finden. Probieren Sie es einfach aus!
Mich bei neuen Ergebnissen benachrichtigenSuche jetzt kostenlos SpeichernIn 50 Millionen auch bereits vergriffenen Büchern recherchieren!
Lade…